LKG Leövey Klára Gimnázium / iskolánkról - számítástechnika

Az első tíz év, avagy egy kis történelem

1983 tavaszán sokadmagammal ültünk a Fõvárosi Pedagógiai Intézet termében és elõadást hallgattunk egy rejtélyes, de pillanatokon belül kiosztásra kerülõ teremtményrõl: hogyan néz ki, mire használható a HT-1080Z School Computer? Innen indul a történet; a hazai iskolaszámítógép program, vagy másképpen a számítástechnikai-informatikai közoktatás története. Amely történetet érdemes volna tudományos alapossággal, nemzetközi összehasonlításokat téve, eredményvizsgálatokat végezve megírni; korszakos jelentõsége ezt indokolná. Ez most csak "történelem alulnézetbõl" - szubjektív visszapillantás gimnáziumunk számítástechnikai egy évtizedére, mely nem választható el a "nagy" történettõl.

A hõskor

Valószínûleg nem csak én kerülhettem úgy ebbe a Tudományszervezési és Informatikai Intézet által szervezett gépkiosztási ceremóniába, mint Pilátus a krédóba, hiszen nem nagyon lehetett ekkor számítástechnikai elõéletünk. Az 1970-es években végezvén az ELTE-n, egy félévig tanultunk lyukszalagolvasóról, ferritgyûrûs tárakról, és más hasonlókról, majd a következõ félévben jött a FORTRAN, és az ODRA-1013-as, s szerencsés esetben megírtunk egy, maximum kettõ darab programot, ami több hetes küszködés után futott is. (Mondjuk prímszámok ezerig, vagy valami ilyen mélységü dologra kell gondolni!). Jó, az ember esetleg próbálkozott, és spec.matekos osztályban kisérletezett folyamatábrákkal, némi BASIC-kel (szigorúan "szárazon", gép nélkül) minek eredményeképpen igazgatója a TII szíves invitálására elküldte a már említett összejövetelre. Aholis két (lehet hogy három) óra alatt "mindent" megtudott errõl a Hiradástechnika Szövetkezet által gyártott, pályázatnyertes, a középiskolák között ezer példányban kiosztott masináról. Mondani sem kell, persze rögtön voltak ünneprontó hangok is: miért pont a HT, miért nem más, miért nem import, stb. (Érdekes persze, némileg elõreszaladva a történetben, hogy amikor szükségünk lett volna egy komolyabb hardver-leírásra, s hosszas utánjárással sikerült egyet szereznünk, a papírokra ilyesmi volt írva, hogy TRS-80, meg VideoGenie, és mi mégis mindent megtaláltunk a gépben ...) Tehát a gép (fiatalabb olvasóink kedvéért): Z80-as processzorral rendelkezett (ez egy valódi 8 bites proci - ebben a mûfajban szerintem a legjobb), órajele 1.7 MHz, a RAM 16 kB (tényleg!), a ROM-ban BASIC interpreter (sok utasítással, izgalmas sor-orientált szerkesztõvel), szalagos háttértárral (értsd: közönséges kazettás magnetofon beépítve), egy fekete-fehér tévé, mint display (64x16 karakterrel, de tudott 128x48-as "grafikát" is), nyomtató nélkül. Mindezt 58 ezer (akkori! - 1983) Ft értéken kellett leltárba venni.

Ezt a csodát (ez nem gúny, tényleg annak éreztük, diák és tanár egyaránt) az egykori fotólabor öt négyzetméterén helyeztük el. Jelesebb napokon a fizika elõadóban lehetett áhítattal körül venni. Ez volt az elsõ taneszköz, amit kedvelt az ifjúság: nem odaterelni, de elhajtani volt gond. A gép kis túlzással éjjel-nappal mûködött, a szakkörök (természetesen "A BASIC-nyelv alapjai" címû gyorstalpalók) csak kis létszámúak lehettek, tehát sokat kellett tartani. S mi csináltuk is , hályogkovács módjára, diákjainkkal együtt tanulva. De hamar lett segítség is: elindult a Mikroszámítógép Magazin; az egykori Ötletben volt BITlet, benne a Sorvezetõvel; A Fizikai Szemlében Kovács tanár úr sorozata A számítógép fizikai taneszköz címmel; az hajdani Számítástechnikában a Programozási forgácsok Szlávi Péter, Zsakó László és mások tollából; Marx professzor könyve a természet játékairól; az Alcock könyv és folytatásai, a "nyelvjárások"; kibontakozott a TV-BASIC nevû népmozgalom, klubokkal és vizsgákkal; és a sort még folytathatnánk. Szükség is volt erre, hiszen a gyerekek egy része rohamos tempóban haladt, s kialakult a máig érvényes munkamegosztás, miszerint egyes részeket egymásnak (és nekünk, tanároknak) tanítanak, van mikor tanórán, máskor csak úgy. És persze megjelentek a játékok is (emlékszik valaki a Galaxyra?). Bõvült a géppark is, kaptunk még egy HT-t (ez már 64 k-s), vettünk két PRIMO-t, s átköltöztünk egy 15 négyzetméteres helyiségbe. A szakkörök mellett (már van haladó is!) matematika fakultációra is bejut a gép: valószínûségszámítást, numerikus analízist tanulunk a faktosokkal. Egy ügyes, fiatal mérnök szines nagyfelbontású grafikára is alkalmas memóriabõvítõket gyárt a HT-hez, veszünk egyet, s megindul az iskolai Képújság (fantasztikus hanghatásokkal - a hanggenerátor programozása volt a kedvenc). Gépeink rendszeres "résztvevõivé" válnak a nyári címerezõ táboroknak, meghökkentõen jól bírva a spártai körülményeket, s a fantasztikus igénybevételt.

Egy felmérésbõl tudható, hogy más középiskolák is valahol itt tartottak 1985-ben: az átlagos iskolánkénti gépszám 3.9 volt (már ekkor is jelentõs szórással), felettébb tarka összetételben - HT, ZX-81, Primo, ABC-80, Spectrum, C-64, Homelab. (Ez utóbbi a Lukács testvérek fejlesztése, szerte az országban klubok alakultak építésére.) A mikroMagazin, a BITlet is közölt gépépítési sorozatot, nem beszélve a Rádiótechnikáról. (Sokunknak épült így az elsõ, nagyon kedves gépe.)

A Commodore-korszak

1986-ban bekövetkezett az elsõ nagy áttörés (és egyben az iskolák mezõnye is még jobban széthúzódott - részben a TII nehezen követhetõ preferenciái, támogatási rendszere miatt): a kerület jóvoltából minden ferencvárosi általános iskola kap tíz darab C+4-est (illetve C16-ost). (Kitérõ: volt egy újabb iskola-számítógép pályázat, ezt nyeri a C16/+4. Persze ezzel újabb viták indulnak - miért nem a ProPrimo (ami színes), miért nem a Homelab-3, miért nem ...?) Oktatási tapasztalatainkra való tekintettel gimnáziumunk sem marad ki a Commodore áradatból (ezen gépek eszmei értéke már cca. 8000 Ft, magnóval könyvekkel, demokazettákkal) azzal a feltétellel, hogy vállaljuk a kerületi tanárok, tanítók képzését. Vállaltuk, s kollégáimmal együtt több éven át tartottuk a tanári alap- és továbbképzéseket. A gépek mellé vettünk egy nyomtatót, egy floppy meghajtót (de soknak is tûnt a 180 kbyte, és milyen gyorsnak a lemez a kazettákhoz képest!). Beszereztünk egy "hálózatot" is, így a már becsületes osztályterem méretû kabinetben mindenki használhatta a már létezõ programkínálatot, nyomtathatta remekmûveit, melyek kezdetben kimerültek az új grafikai lehetõségekben való tobzódásban.

Egyre jobban sejtettük, hogy mit kellene csinálni; megjelent Simonovits Miklós tankönyve, Lõcs Gyula: BASIC és Kiváncsi-ja, Szlávi-Zsakó Módszeres programozása, a Számítástechnika középfokon, a Tudomány szoftver-különszáma, voltak Frey Tamás vándorgyûlések, megindultak a Nemes Tihamér Számítástechnikai OKTV-k, kiállításokra, konferenciákra járhattunk. Számítástechnika fakultációt indítottunk, ahol ugyan még mindig a programozás volt a középpontban, de már a C+4 lehetõségeit próbálgatva elõkerült a szövegszerkesztés, táblázatkezelés, adatkezelés is. Ez volt ugyanis a "+4", a beépített programok gyûjteménye, egy "üzleti grafikai" modullal kiegészítve. Ekkorról datálódnak az elsõ tanulói csalódások is: kiderült, hogy itt is tanulni kell, például a programozási tételek számonkérhetõk, s ezzel szemben nem egy pillanat alatt kitalálhatók. Bekapcsolódtunk a Simonovits- Török Turul féle "A számítástechnika matematika-orientált oktatása" kisérletbe, próbálkoztunk geometriát, matematikai statisztikát, problémamegoldást géppel tanítani. ÖDK (Öntevékeny DiákKör) alakult: terepasztalt építettek, videót feliratoztak, szakköröket tartottak kisebbeknek, számítástechnikai tábort szerveztünk. Vettünk egy TechnoMIR interface rendszert, s a fakultáción mértünk, vezéreltünk, szabályoztunk. Meglátni és megszeretni az Enterprise-t egy pillanat mûve volt, két gépünk a tanulók kedvence lett. A Leövey-napokon nem számított rendezvénynek az, ahol nem volt (tetszõleges szerepben) legalább egy masina.

PC-k az iskolában

1988. a második nagy váltás éve. Felismerve, hogy "felülrõl" újabb gépeket nem várhatunk, más irányban kerestünk segítséget. Az Agrobankkal kötött (volt leöveys diákok által életre segített) együttmûködési megállapodás keretében három darab XT-hez jutottunk (nagyon tiszteletre méltó teljesítménnyel: 4.77/8MHz, 640 Kbyte RAM, 32 Mbyte merevlemez + egy Epson FX-1050-es). Ehhez vettünk még három gépet (árleszállításon - ekkor már ez is volt), s így berendeztük a második kabinetet is. A banki igények alapján, az ottani szakemberekkel közösen terveztük meg a 1988/89-es tanévben indított gyakorlati fakultációnkat, mely a keresztségben a "Számítógépkezelõi ismeretek IBM PC-n" fantázianevet kapta. Tartalma ma már triviális: DOS-alapismeretek, segédprogramok, szövegszerkesztés, adatbázis-kezelés, táblázatkezelés, programozás elemei, integrált szoftverek. Akkor rengeteget kellett hozzá tanulnunk. Hályogkovács mivoltunk egyre inkább zavaró volt, ezért kollégáimmal (Fehérné Dallos Eszter, Zombory József) együtt szépen, fokozatosan elvégeztük az ELTE számítástechnikai tanári kiegészítõ szakát, így aktualizált, karbantartott, rendszerezett ismeretekkel már bátrabban álltunk ki a gyerekek elé. Szintén még 1988-ban számítástechnika tagozatos osztályt is indítottunk, alapvetõen a Simonovits-Török tematikára építve képzésüket. Az osztály jelentõs részben az ekkor az országban e mûfajban elõször (s azóta rendszeresen) meghírdetett, lebonyolított Leövey Software Kupán résztvevõ, helyezést elérõ budapesti nyolcadik osztályos gyerekbõl állt össze. (Az érdeklõdés bennünket is meglepett: már az elsõ versenyre is a fõváros 13 kerületébõl 147 programozó-palánta nevezett be).

Innen kezdve az amúgy sem egyhangú eseménysor nagyon felgyorsul. Az irodalom szinte követhetetlenné válik (bár az igazán didaktikus tankönyvek még mindig hiányoznak), folyóiratok keletkeznek, szünnek meg és alakulnak át (és drágulnak, a könyvekkel együtt, olykor szemérmetlen módon), s ekkor még nem beszéltünk a szoftverek és hardverek drámai tempóju változásáról. Egerészve szkennelünk, lézernyomtatunk és BBS-hez fordulunk, LCD-kivetítõn mutatjuk a 8.9-es verziót, vadásszuk a vírusokat, a CD-ROM árakat tanulmányozunk... Az elérhetõvé vált igazi szakkiállítások (ahol egykori tanítványaink már kiállítók) kinálatukkal inspirálnak, de szinte már riasztanak is, különösen ha az iskolák érdemben nem javuló anyagi lehetõségeit tekintjük. Sikeres szakmai záróvizsgát (érettségit) tesz az elsõ fakultációs csoportunk. Ennek alapján a Szakképzési Alap pályázatán 1990-ben nyert 1.8 millió Ft-ból a Commodore termet AT-kal rendezzük be. Ebben az évben indul elsõ évfolyamunkon az informatika tárgy oktatása, ahol az alapvetõ cél a kedvcsinálás, a lehetõségek felvillantása, az orientálás, a felhasználó szemszögébõl. Kidolgoztuk egy elméleti jellegû programozói fakultáció tematikáját, majd a hatévfolyamos gimnáziumi oktatás informatika tananyagát. Ezzel kialakult a mai napig érvényes számítástechnikai-informatikai képzési rendszer gimnáziumunkban, melyet azóta tucatnyi más iskola tanulmányozott, vett át.

Ma (azaz 1993)

Egy újabb együttmûködési megállapodás, s egy újabb sikeres Szakképzési Alap pályázat eredményeképpen immár három, egy folyosót "alkotó" szaktantermünkben (ez már az ötödik helyünk a házban) 30 darab gép áll rendelkezésünkre, Novell hálózatba szervezve, egy éve (a középiskolákban ma még meglehetõsen ritka) INTERNET elérési lehetõséggel; szertárral, "múzeummal", szakkönyvtárral. Számítógépre került a teljes iskolai adminisztráció, könyvelés; iskolaújságunk, évkönyveink is itt készülnek. Négy számítástechnikai tantárgyat oktatunk (alapozó informatika, elméleti és gyakorlati fakultáció, tagozatos osztály). Túl vagyunk a hatodik szakmai és a negyedik tagozatos osztályos érettségin, valamint a nyolcadik Leövey Software Kupán. Saját szakmai jegyzeteket adtunk ki, tanáraink rendszeres résztvevõi a szakmai konferenciáknak. E tanévtõl kezdve (eredményeink elismeréseképpen) a Nemes Tihamér Országos Számítástechnikai Verseny egyik Regionális Versenybizottsága a Leöveyben mûködik. A Szakképzési Törvény értelmében iskolánk szakmai vizsgáztatási joggal rendelkezik: ez év júliusában szerveztük meg az elsõ ilyen vizsgát, s indítottuk útjára szeptembertõl az ötödéves képzést, ahol érettségizett diákjaink ügyintézõ-titkári ismereteket, s ezen belül komoly számítástechnikai tudást kapnak.
Az idõben rövid történet mögött sok-sok munka, vargabetû és kudarc, de még több öröm, siker húzódik meg, elég itt az utóbbi évek kimagasló versenyeredményeire utalnunk.

Bánhegyesi Zoltán

(Az írás eredetileg a CHIP Magazin 1993. májusi számában jelent meg.)

© LKG, 2002.