LKG Leövey Klára Gimnázium / FényÉvkönyv

Természetjárók

Az utóbbi esztendõk legszeszélyesebb idõjárása miatt szakosztályunk éves programját többször is módosítani kellett. Az igen hosszú tél, a várva-várt tavasz "elmaradása" és a hirtelen megérkezett forró nyár miatt még a tervezett túraútvonalainkat is meg kellett változtatnunk.
Az elõzõ évekhez hasonlóan jártunk a Pilisben, a Visegrádi-hegységben és a Budai-hegységben. Új, programjainkban eddig nem szereplõ geológiai látnivalókat tanulmányozhattak a leendõ geológusok és gyarapíthatták kõzetgyûjteményeiket; a majdani biológusok pedig botanikai, zoológiai ismereteket szerezhettek, vagy csak éppen egészséges, erdei környezetben tölthettek egy-egy napot azok, akik ezt igénylik.
A március 18-i történelmi túránkon ellátogattunk a gyõztes isaszegi csata színhelyére, felmentünk a Szobor-hegyre, és megnyitása elõtt megtekinthettük az isaszegi Klapka György Általános Iskolában a csatát megjelenítõ ólomkatona-kiállítást.
A nagyobb távolságra tervezett, autóbuszos "jutalomkirándulás" május 7-én a Magas-Bakonyban volt, melynek során végiggyalogoltunk a Boroszlán-tanösvényen - meghosszabbítva azt jó néhány kilométerrel, egészen a Bakony legmagasabb csúcsáig, a Kõris-hegyi kilátóig. Itt került sor a kiváló természetjáró oklevelek és jelvények átadására, melyet a 12. évfolyamról e tanévben hét tanuló kapott meg: Antal Csaba és Kurunczi Roland a 12.A-ból, Albert Annamária, Hock Zsófia, Brúder Nóra, Puruczki Tímea és Sereghy Katalin pedig a 12.G-bõl. A kirándulást a Zirci Arborétumban és az apátsági templomban tett látogatásunk zárta.
A két legtöbbet túrázó osztály - a 9.F és a 9.G - "igazi" természetjárók: három napos szlovákiai kiránduláson vettek részt (május 13-15 között), melynek során nemcsak Selmecbánya és környéke nevezetességeivel ismerkedtek meg, hanem bányalátogatáson és gyalogtúrán is részt vettek.
A hagyományos Leöveys Természetjáró Találkozóra idén május utolsó szombatján került sor - szép idõben és nagyon sok résztvevõvel!
A tanév egyetlen túrájáról sem hiányzott Kovács Bence és Pintér Norbert a 9.F-bõl és Szilágyi Gábor a 9.G-bõl - így az év természetjárója címet és a vándorserleget õk hárman megosztva kapják. Õk a tanév legsikeresebb túrázói!

Dorogi Lászlóné
szakosztályvezetõ

© LKG, 2002.