LKG Leövey Klára Gimnázium / FényÉvkönyv

Mentünk, láttunk, maradtunk volna még

Azt még csak értettem, hogy a 8.G nem kívánkozott újra iskolába járni, de, hogy nem hiányzott a megszokott családi környezet, no meg az anyuci fõztje sem, bevallom egy picit meglepett! Pedig a gyerekek nem mozdultak az autóbusz felé. Újabb búcsúkörök jöttek, még egy utolsó fénykép. Tovább potyogtak a könnyek, fogadalmak hangzottak el, hogy visszajönnek még a nyáron.
Szurkolok érte, hogy ezek a barátságok megmaradjanak, hogy a fogadalmaikat megtarthassák. Lehet, hogy az E-mailek ritkulni fognak, lehet, hogy idõvel már nem érzik annyira egymás hiányát, de hogy az élmények négy év múlva ott lesznek a ballagótarisznyákban, abban biztos vagyok.
A soha nem látott Judit Nielsen utazásszervezõnek lehetünk hálásak a lehetõségért, hogy eljuthattunk Dániába, közelebbrõl egy Them nevezetû településre, amelynek igazgatási körzetéhez mindössze 6400 lakos tartozik. Mertem bízni benne, hogy a nagy budapesti nyüzsgéshez szokott tanítványaim felfedezik azt a nyugalmat, amit ez a helybéli adottság jelenthet.
A nálunk eltöltött hét után már mindenki ismerte személyesen is a társát, tudott egy s mást annak családjáról, barátairól. Megindult idegen nyelven is az összehangolódás!
Hogy kéz és láb nélkül is boldoguljunk, az idegennyelvi órákon megkezdtük a felkészülést. Jöttek a "mit mondanál, ha…" szituációs gyakorlatok. Végiggondoltuk, hogy mit mondunk a hobbyjainkról, hogyan beszélnénk a Leöveyrõl. Eljátszottunk a gondolattal, hogyan köszönjük meg a finom vacsorát, de kellett szókincs arra is, ha elsõ látásra úgy néz ki, a nekünk felkínált étellel magyar gyomrunk nem fog megbirkózni.
Leveleket is fabrikáltunk németül és angolul. Az elsõ találkozás a dánokkal mégis sok gondot okozott. A budapesti idegenvezetés pl. kínosan leegyszerûsödött: házakat, hidakat, hegyeket vagy utcákat mutattunk csupán vendégeinknek. Szerencsére a látvány magáért beszélt!
A dánok negyediktõl kötelezõen angolt tanulnak. A hangsúly a szóbeliségen, a kommunikáción van. Nem is csoda, hogy a leveleikben a magyarok nem egy hibára bukkantak. A Frisholm iskola angol óráján azonban a mieink kezdtek izgulni, amikor szituációs feladatukat lefilmezték, majd pedig a felvételek elemzésére került sor. Néhányan megijedtek, hogy még osztályzatot is kaphatnak. Ez a veszély a dánokat ritkán fenyegeti. Õk nem jegyeket, pontokat vagy nyelvvizsgákat gyûjtenek, hanem társalgásra alkalmas nyelvtudást. Az angol után sokan választják a németet, spanyolt, franciát. A tanárok és szülõk mindegyike beszél valamilyen idegen nyelven.
A diákcsere program végeztével mindenestre nem kell bizonygatnom a 8.G-ben, miért is fontos a nyelvtudás.
Még mindig elgondolkodtatnak a búcsúkönnyek! Hogyan is összegezhetném, milyen szeretettel fogadtak minket: magyar zászló az iskolán, végig a folyosókon. A magyarországi élményekrõl készített gazdag albumok! A zászlókkal integetõ vendéglátók. Vártak minket! A nekünk készített ajándékok között körültekintõ részletességgel összeállított programfüzet.
A gyerekeknek óriási élményt jelentett ez az út, az én legnagyobb élményem azonban maga az iskola volt! Irigylésre méltó felszereltség, minden szükséges technikai eszköz a megfelelõ tartozékokkal, a tanuláshoz nyugodt körülményeket biztosító könyvtár, a zeneteremben mindenféle hangszer, zenei felvételek gazdag választéka, sokszorosításra odakészített eszközök, versenyek rendezésére alkalmas sportcsarnok és uszoda. A gyakorlati oktatás része a fõzés. Ebbõl még a fiúk sem maradnak ki! Az iskola konyháját bármelyik háziasszony megirigyelné! A tanerõ több teakonyhában csemegézhet vagy fogyaszthatja el kávéját.
Meglepetés volt, hogy a tanítási órán szabad járkálni, bejöhet bárki, a diákok elmehetnek fiókjaikhoz a tanszereikért. Fontos azonban, hogy a helyzettel senki nem élt vissza!
Hitetlenkedve hallottuk, hogy minimális házi feladatot kapnak a dán diákok. Némi magyarázatul szolgált, hogy többségük a szülei farmján, üzemében dolgozik délutánonként. Tanulásra a délelõtt az alkalmas idõ.
Szabad idejében tanár, diák és sok szülõ is rendszeresen sportol. A teljesítmény, a gyõzelem nem hozza annyira lázba õket. Fontosabb, hogy noszogatni senkit nem kell, egyikük sem riad meg a kihívásoktól. A részvétel, a vidámság és a csapatszellem a lényeg!
Mielõtt az évkönyv még több oldalát kisajátítanám, megjegyzem, hogy ez a három utolsó tényezõ kellõen magyarázza, miért hosszabbítottuk volna meg szívesen a dániai országismereti hetet.

Szilaj Gabriella

© LKG, 2002.