LKG Leövey Klára Gimnázium / FényÉvkönyv

Természetjárók

A jövôre 25 éves leöveys természetjáró szakosztályunk leigazolt tagjainak száma idén már meghaladta a háromszázat. Az utóbbi idôkben sokat töprengtem azon, hogy napjaink nem éppen "természetbarát" világában hogyan lehetne fenntartani és megôrizni diákjaink természetszeretetét, természetjáró kedvét. Arra gondoltam, hogy a legtöbbet túrázók azontúl, hogy minden évben (ingyenes!) jutalomkiránduláson vehetnek részt, részesüljenek külön elismerésben is. Így azok a végzôs tanulóink, akik gimnáziumi éveik alatt a legtöbbet túráztak, kiváló természetjáró oklevelet és jelvényt kapnak, amelyeken a védett magyar zergevirág ("háziforrásunk" névadója) látható. A díjátadásra elôször idén került sor, március 29-én, amikor Magyarország legmagasabb pontján, Kékestetôn (a legmegfelelôbb helyen!) a "kicsik" lelkes tapsa mellett vehették át az arra érdemesek az okleveleket és jelvényeket. Alapítottunk egy másik díjat is. Ezután minden év legsikeresebb túrázója a tanév végén átvehet egy serleget, amelyet egy évig ôrizhet. Az elsô alkalommal kiosztandó díj várományosa Laboda Tamás a 8.F osztályból, aki eddig egyetlen túránkról sem hiányzott.

Ebben az évben terveztünk elôször majálist a helyrehozott, megújult forrásunk melletti réten. Kár, hogy a kellemetlen idôjárás sok kirándulni vágyót elriasztott a szabadtéri programtól, mert a kinnlévôk remekül kikapcsolódtak, jól érezték magukat. A kislétszámú, de lelkes résztvevôknek a 12.A természetjárói (Angyal Zsófia, Bakai Levente, Fehér Bálint, Genay Dániel, Illés Tamás, Kalecz Katalin) vetélkedôt rendeztek. I. helyezett lett a 8.F csapata, II. a 7.G csapata (vendégjátékosokkal a 9.G-bôl és a 9.B-bôl), a III. pedig a 7.F lett (vendégekkel a 12.G-bôl és D-bôl, valamint a 10.G-bôl). A több kilónyi elnyerhetô édesség igen kedvezô fogadtatásra talált a csapatoknál. A 8.F-esek pl. 1 kg Milkát "zsákmányoltak".

Remélem, a következô évek túráin mind több új természetjárót üdvözölhetünk. Bizonyosan nem bánják meg, ha hozzánk csatlakoznak!

Dorogi Lászlóné

© LKG, 2002.