LKG Leövey Klára Gimnázium / FényÉvkönyv

Egy hét Fokvárosban

Szabó Viktor vagyok, a négy kiváltságos diák egyike, aki részt vehetett a IX. Informatikai Diákolimpián. Társaim (Marhefka István, Tóth László, Ujhelyi Gábor) és jómagam óriási szerencséjére - a tavalyi veszprémivel szemben - a múlt év végén egy elég távoli és egyben gyönyörû helyen rendezték meg a világversenyt.

Ezeken az olimpiákon a résztvevôknek mindkét versenynapon öt óra alatt kell három-három feladatot megoldaniuk. A problémák kidolgozása egy-egy program elkészítését takarja, melynek késôbb különbözô, a feladat specifikációját betartó adathalmazra kell megoldást nyújtania. E feladványok között vannak mindennapi problémák, de találkozhatunk a földtôl teljesen elrugaszkodott ötletekkel is. A késôbbiekben majd mindkettôre láthatunk példát.

A vendéglátó dél-afrikaiak már a repülôtéren tanúbizonyságát adták határtalan vendégszeretetüknek, amikor a megérkezô csapatok minden tagjának egy kis ajándékkal kedveskedtek. Egy Zulu love lettert kaptunk, ami egy apró gyöngyökbôl álló kitûzô. Elôször azt hittük, hogy vendéglátóink mind a kétszázhuszonvalahány versenyzônek külön készítettek ilyet, de amikor délután a várost jártuk, és egy boltban ruhadíszünk egyik kisöccsére leltünk, már kevésbé éreztük magunkat fontosnak.

Az elsô este még "szûk körben" telt, a második napon azonban már több külföldi diákkal is találkozhattunk. Jó érzés volt, hogy a világ bármely pontjáról érkezett sráccal vagy esetleg a nyolc lányversenyzô egyikével nyugodtan el lehetett beszélgetni bármirôl.

A következô napon, az elsô versenynapon, nagy meglepetés érte a lelkes nemzetközi mezônyt. A fokvárosi feladat-kitalászok egy újítással rukkoltak elô: olyan feladatokat adtak, amelyeknek nem ismert az egzakt megoldása, csak szuboptimális algoritmusokkal lehet közelíteni, és a program által megtalált, valamint az általuk ismert legjobb eredmény közötti százalékos arány adta meg a kapott pontszámot.

Ez alaposan megkavarta az erôviszonyokat. Eddig a verseny fejben és papíron dôlt el, hiszen a jó algoritmus megtalálása emésztette fel az idôt, az algoritmust aztán az általában rutinos versenyzôk játszi könnyedséggel vitték gépre. Most viszont az egészséges találgatás ideje jött el. Aki beletrafált egy jól mûködô algoritmusba, sok pontot kapott, aki nem, az keveset.

A második versenynapra már mindenki úgy készült, hogy megint a tippelgetôs módszerre lesz szükség, és nem is tévedtünk nagyot. De a szervezési hiányosságok most jelentkeztek igazán. Az egyik feladathoz eleve hozzá volt tûzve egy javítás, majd további két helyreigazítás érkezett a verseny során, a késôbbi mindössze egy órával a befejezés elôtt. Ez mind semmi, mert az egyik feladatnál az adatbevitel úgy volt megoldva, hogy a szervezôk adtak egy programrészletet (egy Pascal, C vagy Basic modult), és ezzel kellett kommunikálni a szükséges információk megszerzéséhez. Ellenben ezt a szegény programot elôzô éjjel írták teljesen újra, a feladat szövegén esett módosítás miatt, így belecsúszott egy hiba. Ez súlyos galibákat okozhatott, ha az ember esetleg azzal szenvedett, hogy a saját programjában kereste a hibát.

Pedig ez a feladat remek ötleten alapult: egy xxyxz nagyságú (x,y,z <=32) tárolóhelyiségben kell ládákat tárolni. A ládák 1x1x1 egységnyi kiterjedésûek, egymásra pakolhatók, ám egy oszlopból mindig kizárólag a legfelsô mozgatható. Néha érkeznek konténerek, néha el akar vinni néhányat a "gép". Nekünk úgy kell rendezgetni ôket, hogy a lehetô legkevesebb pakolgatással tegyünk eleget a kéréseinek. Ha esetleg úgy döntünk, hogy egy ládát visszautasítunk - mert például nincs már hely - akkor az 5 rakosgatásnak felel meg.

A modullal az volt a gond, hogy ha visszautasítottunk egy ládát, késôbb mégis kérte annak kiadását...

A magyar csapat nem szerepelt rosszul, de alulmúlta várakozásainkat: három bronzérmet hoztunk el (Ujhelyi Gábor, Tóth László: Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc;Szabó Viktor: Leövey Klára Gimnázium, Budapest), és egy ezüstöt (Marhefka István: Avasi Gimnázium, Miskolc). Ez nem azt jelenti, hogy miénk a második és a harmadik hely. Itt a mezôny (223 fô) fele kap érmet, körülbelül 3:2:1) arányban bronzot, ezüstöt és aranyat.

Mindent összevetve fantasztikus élményben volt része mindannyiunknak és a velünk utazó tanároknak is (Dusza Árpád, Gulyás László, Hanák Péter, Horváth Gyula, Szlávi Péter, Zsakó László). Fokváros gyönyörû, a dél-afrikaiakban és a versenyzôtársakban egyaránt nagyon barátságos embereket ismertünk meg. Az IOI (International Olimpiad in Informatics) jól szervezett rendezvény, kitûnô hangulatú esemény volt, hatalmas anyagi háttérrel.

A szervezôk is biztosan örömmel fognak visszaemlékezni erre a hét napra. Aztán majd gyorsan hozzáteszik: csak az a fránya programozó-verseny ne lett volna!

Szabó Viktor

(Megjelent: Chip Magazin, 1997/2, 34. old.)

© LKG, 2002.