LKG Leövey Klára Gimnázium / Emlékező macskakövek

Emlékező macskakövek

Gimnáziumunk 11.E osztályának 12 diákja Bors Lászlóné tanárnő vezetésével 2007. novembere óta dolgozik az "Emlékező macskakövek" projektben, a Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány támogatásával.

A projekt célja

A közösen elvégzett munka során a diákok megismerkednek a kutatómunka fázisaival, későbbi tanulmányaikhoz ez kiváló előtanulmány. Kialakíthatjuk a kritikai gondolkodást és intellektuális kíváncsiságot. Megtanulnak csapatban dolgozni, és ezt a készséget más tantárgyak, munka során is kamatoztatni tudják.
Tartalmi szempontból: kialakulhat az áldozatokkal való együttérzés, már nem pusztán számadatként kezelik a halottakat, hanem valóságos emberekként, akik egykor mosolyogtak, haragosak voltak, szerettek, dolgoztak éppúgy, mint mi. Kialakíthatjuk azon igényt, hogy megőrizzük azok emlékét, akik egy embertelen ideológia miatt veszítették életüket. Felismerik, hogy a holokauszt az egész civilizáció számára hatalmas veszteséget jelentett. Lehetővé válik a múlt teljesebb megismerése. Tudatosíthatjuk, hogy a totalitárius rendszerek milyen veszélyt jelentenek az emberiség számára. A népirtás bárhol tapasztalható megnyilvánulásaira való odafigyelés hangsúlyozása. Elősegíthetjük, hogy az emberi jogokat mindig, minden körülmények között tiszteletben tartsák. Erősíthetjük a személyes felelősségtudatot. Végül a közösen elvégzett munka mélyebb és szorosabb, tartalmasabb tanár-diák kapcsolatot eredményezhet.

A projekt ütemezése

  • 2007. november: A diákok témára való ráhangolása (tanári előadás, filmek megtekintése, autentikus emlékhelyek meglátogatása)
  • 2007. december: Közös munka megtervezése és a kutatómunka kezdete
  • 2008. január: Kutatómunka (levéltárak, Holokauszt Emlékközpont, anyaggyűjtés, valamint zsidó közösségek felkutatása)
  • 2008. február: Kutatómunka (Helytörténeti múzeumok meglátogatása, anyaggyűjtés, internetes kutatás)
  • 2008. március: Interjúk elkészítése (felkutatott családtagokkal, ismerősökkel)
  • 2008. április: Anyagfeldolgozás, rendszerzés
  • 2008. május: Az elvégzett munka értékelése

A projekt eredményei, anyagai

ugrás A projekt munkáját összefoglaló weblap
ugrás A projekt összegző beszámolója (pdf, 6 MB)
ugrás A Holokauszt Emlékközpontban tartott bemutató anyaga (pps, 2,9 MB)
ugrás Néhány fotó...
ugrás A diákok véleményeiből (pdf, 20 kB)

Kapcsolódó oldalak

ugrás A "Botlató kövek" magyar honlapja
ugrás Stolpersteine
ugrás Cikk a Köznevelésben (pdf, 1,4 MB)