nevkl

NÉVLEXIKON
K-L

KARÁCSONY GYÖRGY: szilágysági román jobbágy, aki azt hitte, hogy 1570-ben bekövetkezik a végítélet. Feltüzelte a parsztokat, hogy fegyvertelenül a törökszentmiklósi török végvár ellen vonuljanak. Embereit a törökök mészárolták le, õt pedig a debreceni tanács ítélte halálra.

KÁLMÁNCSEHI SÁNTA MÁRTON: a kálvinizmus megteremtõje Magyarországon. 1551-tõl kezdte terjeszteni a kálvini tanokat a mezõvárosok lakossága és a végvárak vitézei között.

KÁROLI GÁSPÁR (1529-1591): gönci református lelkipásztor, az elsõ Magyarországon nyomtatott teljes Bibliának (vizsolyi Biblia) a fordítója és kiadója.

KÁROLY, III. (1685-1740): magyar és cseh király, német-római császár 1711-1740 között. A spanyol trón várományosa, de bátyja I. József váratlan halála miatt visszatért Bécsbe, a spanyol trónt pedig a Bourbonok szerzték meg. Uralkodását az óvatosság jellemezte, mind a gazdaságpolitikában, mind a valláspolitikában. Uralkodása alatt megõrizte Ausztria nagyhatalmiságát. Központi problémája a trónutódlás kérdése. Fiú utódja nem lévén, leányát Mária Teréziát akarta hatalomhoz juttatni. A nagyhatalmakkal és országaival sikerült elfogadtatnia 1713-ban a Pragmatica Sanctio-t (nõági örökösödés). Magyarország az 1722-23-as országgyûlésen fogadta el. Halála után mégis kirobbant az osztrák örökösödési háború.

KEMÉNY JÁNOS (1607-1662): erdélyi fejedelem 1661-1662 között. Vezetöje volt 1657-ben II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratának, ahol õ is tatár fogságba esett. II. Rákóczi György halála után Barcsai Ákos (1658-1660) fejedelem ellen fordult, akit lemondása után megöletett. Habsburg támogatással próbált visszatérni Erdélybe, de a török által támogatott új fejedelemmel (Apafi Mihály) szemben alulmaradt. Önéletírása a korszak egyik fontos forrása.

KOLLONICH LIPÓT (1631-1707): esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi erõszakos ellenreformáció egyik képviselõje. Célja, a török hódoltság alól felszabadult Magyarország integrálása a birodalomba (katolikus vallás terjesztése, németek betelepítése, nemesi adózás, jobbágyvédelem).

LIPÓT, I. (1640-1705): német-római császár, cseh király, 1657-1705 között magyar király. III. Ferdinánd fia. Az ellenreformáció odaadó híve. Uralkodása alatt ûzték ki Magyarországról a törököket 1683-1699. 1663-1664-ben harcolt a török ellen, de a Szentgotthárdnál elért gyõzelem ellenére békét kötött vasváron. A Wesselényi összeesküvést megtorolta, s arra használta fel, hogy bevezesse az abszolutista kormányzást (nem hívta össze az országgyûlést, nem nevezett ki nádort, növelte az adókat, perbefogta a protestáns lelkészeket). Thököly gyõzelmei miatt az 1681-es országgyûlésen engedményekre kényszerül. A Bécset ostromló török sereg veresége után megalakult a Szent Liga (1684) s megkezdõdött a törökök kiûzése. 1686-ban felszabadította Budát, hálából a rendek lemondtak a szabad királyválasztásról s az ellenállási záradékról. 1691-ben a Habsburg Birodalomhoz csatolta az Erdélyi Fejedelemséget a Diploma Leopoldiummal. Alatta kezdõdött a Rákóczi-szabadságharc.

LIPPAY GYÖRGY (1600-1666): 1642-tõl esztergomi érsek, a Wesselényi-féle összeesküvés egyik vezére. Wesselényi halála után az udvar elfogta és fogságban halt meg.

LOTHARINGIAI KÁROLY (1643-1690): I. Lipót sógora, Bécs felmentõje. A Szent Liga egyik vezére, akinek a vezetésével sikerült kiûzni a törököket Magyarországról.