A természettudósok, írók, és az emberiség békéjéért harcolók legmagasabb kitüntetése a Nobel-díj, melyet minden év decemberében, az alapító halálának évfordulóján adnak át Stockholmban.
1953-ban két biokémikus részesült a megtisztelő elismerésben, egyikük Hans Adolf Krebs német származású amerikai biokémikus.
Az 1920-as évek biokémiai alapkutatásai, elsősorban Otto Heinrich Warburg munkássága nyomán sok minden tisztázódott a sejtek anyagcsere-folyamatai terén. A légzőfermentum felfedezése, melyet Warburg 1924-ben tett közé, mérföldkő volt az orvosi sejtkutatásban (1931-ben Warburg Nobel-díjat kapott). Warburg legnevesebb tanítványa Hans Adolf Krebs (1900-1981) volt, aki orvosi, biológiai és kémiai tanulmányait Göttingenben, Freiburgban, Münchenben és Berlinben végezte. 1926-30 között a berlini Kaise-Wilhelm Institut biológiai részlegén dolgozik, ezután a freiburgi egyetem belgyógyász-magántanára lesz, de állását 1933-ban zsidó származása miatt elveszti, s kivándorol Nagy-Britanniába. Cambridge-ben és Sheffieldben kutat, majd 1967-ig, nyugdíjba vonulásáig Whiteleyben a biokémia professzora és Oxfordban a Trinty College tagja. Biokémiai kutatásainak központjában a sejteken belüli anyagcsere-kutatása áll. Sok, addig fel nem tárt biokémiai folyamatot tisztáz, például a karbamid-szintézis útját, a tápanyagok égési folyamatainak egyes közti termékeit, az elektrolittranszport mechanizmusát.
Legjelentősebb kutatási eredménye egy reakcióláncnak a leírása volt, amely a szénhidrát-, fehérje- és zsíranyagcsere köztes termékeinek általános, végső aerob lebomlását szemlélteti. Vizsgálatainak alapjait Szent-Györgyi Albert, a magyar Nobel-díjas tudós szerves savakra vonatkozó kutatásai képezték, ezért a felfedezett citrátkör, illetve citromsavciklus elnevezése is "Szent-Györgyi-Krebs körfolyamat" lett. 1953-ban a citromsavciklus felfedezéséért Krebs Nobel-díjat kapott, megosztva egy másik biokémia-tudóssal.
Fritz Albert Lipmann (1899-1986) "A coenzim-A-nak és az intermedier-anyagcserében játszott szerepének felfedezéséért" indoklással részesült 1953-ban Nobel-díjban. Lipmann német egyetemeken tanulta az orvostudományt, Amszterdamban gyógyszertani ismereteket szerzett, kémiát pedig ismét Németországban tanult. Neves német kutatóintézetekben dolgozott, világhírű tudósok irányításával. 1942-től New Yorkban, majd Bostonban kutat, később a Harvard Egyetem biokémia-professzora. Kiemelkedő tevékenysége volt a "magas energiájú foszfátkötés" fogalmának bevezetése. Megállapította, hogy a sejtanyagcserében szrepet játszó adenozintrifoszfát (ATP) foszfátkötése magas energiát hordoz, s a kötés felbomlása energiát szolgáltat a biokémiai folyamatokhoz...
Később szövettenyészeteken anyagcsere-kísérleteket végzett és az embrionális sejtek anyagcseréjét vizsgálta. Ezek a kutatások vezettek el a koenzim-A felfedezéséhez. Megállapította, hogy az enzimek egy része (az enzimek biokatalizátorok, a legkülönbözőbb biokémiai reakciók végbemenetelét goyrsítják meg - a szerző megj.) a fehérjemolekulán kívül tartalmaz még egy nem fehérje természetű, kis molekulájú komponenst, a koenzimet. A koenzim-A is ilyen anyag, mely szükséges az olyan enzimek működéséhez, melyek energiatermelő vagy bioszintetikus folyamatokat segítenek elő. A Szent-Györgyi-Krebs ciklus teljes felderítése csak akkor vált lehetővé, amikor Lipmann felfedezte a koenzim-A szerepét ebben az anyagcsere-folyamatban.
Dr. Szeness Ágnes